A szokatlanul hosszúra sikeredett választás estéjén önkénytelenül is Seress Rezső örökzöld világslágerének a sorai visszhangzottak a fejemben az első részeredmények láttán. Ahogy az idő csak haladt, úgy kezdett el folyamatosan alább hagyni a kezdeti hurráoptimista lelkesedés az ellenzék részéről, hogy a magas részvételi arány akár kormányváltást is eredményezhet, hogy egy szoros végeredmény kis szerencsével akár benne is lehet a pakliban, majd az éjszaka egy pontján az is világossá vált, hogy a Fidesz 2014 után ismét megszerzi a kétharmados többséget. Orbán Viktor hatalma megkérdőjelezhetetlen, a 70 százalék körüli részvételi arány pedig minden kétséget eloszlatott afelől, hogy pozíciója erősebb, mint korábban bármikor.
Szomorú voltam, mert nem akartam egy olyan országban ébredni hétfő reggel, amelyben legitimitást nyert a kormány gyűlöletkeltő, rasszista, agresszív politikája, amely most egy letűnt kor ideológiáját idézi fel mindannyiunk számára.
Szomorú voltam, mert nem akartam egy olyan országban ébredni, amelyben megszűnt a sajtószabadság és a piacgazdaság fogalma, a közpénz felhasználása kizárólagosan a kormánypárt érdekeit szolgálja, és amelyben bármilyen felelősségre vonás alól a miniszterelnök és sleppje ki tudja magát vonni annyival, hogy „Boldog karácsonyt!”.
De mégis, mindez eltörpül az a düh és csalódottság mellett, amit az elmúlt évek ellenzéki szereplői iránt érzek. Ugyanis igen, lehet arra panaszkodni, hogy a választási rendszer gyakorlatilag a Fideszre van kitalálva, amely úgy szerzett kétharmadot, hogy az emberek több mint fele ellenzéki pártra szavazott. Igen, lehet azt mondani, hogy jelenleg Magyarországon propaganda ömlik még a csapból is, a jobboldali médiabirodalom pedig lassan egyszereplős résztvevője az információszolgáltatásnak, amely a választások előtt temérdek mennyiségben szórta szét a nyilvánvalóan hamis híreket a legkülönbözőbb platformokon. És igen, mindent összevetve lehet, sőt ki is kell mondani, hogy a verseny nem volt fair, az ellenzéki pártok közel sem azonos esélyekkel és erőforrásokkal indultak a Fidesszel szemben.
Viszont az, ami a tegnapi kormányváltást lehetetlenné tette, az az ellenzéki politika totális csődjének és inkompetenciájának köszönhető. Nem sikerült megtanulni, hogy egy egyszer már bukott baloldali politikus nem a Fidesztől fogja elvenni a szavazatokat, hanem ugyanazon oldal többi szereplőjétől. Vannak olyanok is, akik őszintén meg tudtak lepődni azon a tényen, hogy a Jobbik néppártosodása legalább annyi szélsőjobboldali szavazót irányított a Fideszhez, mint amennyit maga a párt nyert a középre húzással. Akadnak, akik teljesen megdöbbentek, hogy a választást nem a fővárosban kell megnyerni, ráébredtek ugyanis arra az újdonságra, hogy Magyarország nem egyenlő Budapesttel, valamilyen módon nem ártott volna eljutni vidékre is. Sőt az is kiderült, hogy egy hónappal a választás előtt nem jó ötlet kitalálni, hogy léptessük vissza a jelöltjeinket a legesélyesebb ellenzéki jelölt érdekében politikai hovatartozástól függetlenül. Részletesen inkább bele sem kezdenék, hogy a nagy összeborulást a koordináció és az egyetértés látszatának teljes hiányával sikerült megtámogatni, ellenzéki szavazóként is komoly kérdéseket vetett fel a „koalíció”, hát még kormánypártiként…
Bármennyire is nem akartam, egy ilyen országban ébredtem fel, de egy borzasztó éjszaka után több erővel és elhivatottsággal tettem ezt meg, mint valaha. Hiszek abban, hogy a 2018-as választás eredménye nem a Fidesz politikájának érdeme és elismerése, hanem az alternatíva, a kormányváltásra képes ellenzék hiányának eredménye. Hiszek abban, hogy a XXI. században a sajtószabadság, az egyenlőség, az elfogadás, az egyenjogúság és a nyitottság nem közhely, hanem követendő eszme, amely jobbá tesz minket és ezáltal az egész világot (igen, vállalom a szentimentalizmust). Bár vannak, akik nem értenek egyet velem, de hiszek abban is, hogy amennyiben létezik az ördög, nem Sorosnak hívják, a migráns nem egy faj, hanem egy, a gyűlölet és az előítélet általi jelentéstöbblettel felruházott stigma, amellyel nem lehet jellemezni az Európába érkező bevándorlók minden egyes tagját.
Legfőképpen pedig hiszek abban, hogy egy nap alatt is óriási változásokat lehet elérni, hát még négy év alatt. Ezt a változást most kell elkezdeni, ameddig nem túl késő. Nem szabad cserben hagyni azokat, akik hisznek egy szebb és jobb jövőben. A következő 48 hónapban ott van előttünk a lehetőség lerakni egy élhetőbb, befogadóbb, demokratikus Magyarország alapjait. Ehhez pedig első lépésben hallatni kell a hangunkat és véleményünket, normális keretek között kell vitáznunk és párbeszédeket folytatnunk, platformokat kell létrehoznunk, ahol kritikus szemszögből vizsgálhatjuk meg egymás között akár a kormány, akár az ellenzék ténykedését, jövőjének alakulását. Ez a blog egy objektív nézőpontot kíván képviselni a jövőben, teret adva olyan diskurzusoknak, amelyekben jobb- és baloldali, szélsőséges és liberális nézetek találkozásából indulhatunk neki a 2022-es választásoknak, annak a reményében, hogy ilyen és ehhez hasonló cikkek ne születhessenek meg négy év múlva.
Hiszek az emberekben, hiszek a demokráciában és hiszek egy jobb Magyarországban.
Változás. 2022.
